Ismert autóversenyző apja halt meg igazoltatás közben

Vágólapra másolva!
Igazoltatás közben rosszul lett, és nem sokkal később meghalt egy 57 éves férfi, ahogy erről az Origo is beszámolt. Közben a Blikk megtudta, hogy a férfi fia ismert autóversenyző. 
Vágólapra másolva!

A férfi igazoltatás közben lett rosszul, elvesztette az eszméletét és összeesett. A rendőrök azonnal elkezdték az újraélesztését, de már nem tudtak rajta segíteni.

A Blikk úgy tudja, hogy

a férfinak autóbontója volt, és egy ismert autóversenyző a fia.

A fiú több versenyen és bemutatón vett részt az elmúlt években. Többek között az AMTS-tuningtalálkozón is.

(A fiatalembert kerestük, ha reagál, cikkünket frissítjük.)

A rendőrség egyébként rosszullétről beszél, a férfi ismerősei azonban azt gondolják, hogy rendőri túlkapás történt.

A rendőrség közleményében azt írja, hogy az ügyészséggel közösen vizsgálják a történteket.