Egyre több támogatás jár az iskolakezdéshez

iskolás
Idén az iskolakezdési tankönyvcsomagok átlagosan 10-16 ezer forintba kerülnek
Vágólapra másolva!
Egyre több támogatást, segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A tankönyvcsomagok átlagosan 10-12 ezer forintba kerülnek, nagyobb gyermekeknél a nyelvkönyvek miatt akár 16 ezer forintba is.

A szeptemberben kezdődő új tanévtől már nemcsak az alsó tagozatos diákok, hanem az 5-9. osztályos tanulók is ingyen kapják a tankönyveket, ez egy kétgyermekes családnál 24 ezer forintot is jelenthet

- fejtette ki Kardosné Gyurkó Katalin. A NOE elnöke hozzátette, a három vagy többgyermekes családok már korábban is ingyen jutottak a tankönyvekhez.

Idén az iskolakezdési tankönyvcsomagok átlagosan 10-16 ezer forintba kerülnek Forrás: Dreamstime

Kardosné kedvezőnek nevezte azt is, hogy augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, és korábban folyósítják a szeptemberi járandóságot. Így könnyebben fel tudnak készülni az iskolakezdésre, a szükséges felszereléseket időben meg tudják venni.


A nehéz helyzetben lévő családok az iskolakezdéshez további segítséget is kaphatnak. Ilyen például az iskolakezdési, vagy az Arany János tehetséggondozó program által nyújtott támogatás - hívta fel a figyelmet Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.