Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park

Hortobágy, tűz, avartűz
Nagyiván, 2017. augusztus 4. Honvédségi helikopterrel oltják a lángokat 2017. augusztus 4-én a Hortobágyon, Nagyiván térségében, ahol több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park. Az augusztus 3-án délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, augusztus 4-én kora reggel két, 3 ezer liter víz szállítására alkalmas honvédségi helikopter is érkezett a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Több száz hektáron égett a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

Frissítés:

Eloltották a tüzet a Hortobágyi Nemzeti Parkban,

Nagyiván térségében. A tiszafüredi, karcagi, püspökladányi, mezőkövesdi és hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók munkáját két honvédségi helikopter is segítette.

A katasztrófavédelem honlapján azt közölte, a helikoptereknek huszonnyolcszor kellett felszállniuk, 84 ezer liternyi vízzel sikerült megfékezniük a lángokat. A területen már csupán néhány hektárnyi terület izzik, a tűzoltók megkezdték az utómunkálatokat.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Korábban írtuk

Mukics Dániel elmondta, hogy az aljnövényzet kapott lángra csütörtökön délelőtt, azóta mintegy 600 hektárnyi növényzet már leégett a nádas, füves területen, és összesen

több mint ezer hektár van veszélyben.

Lakott területet azonban nem veszélyeztet a tűz.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A tűz oltását nehezíti, hogy a terület egy része mocsaras, lápos, egyes részeket egyáltalán nem lehet megközelíteni. Ezért pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is bekapcsolódik a tűzoltásba. Ezek egyenként 3 ezer liter víz szállítására alkalmasak, és felülről végzik majd az oltást.

A tűz oltásában 9 járművel mintegy 40 tűzoltó vesz részt Tiszafüredről, Karcagról, Püspökladányból, Mezőkövesdről, Hajdúszoboszlóról és Debrecenből. A tűzoltók folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti park igazgatóságával, a mezőőri szolgálattal és a honvédséggel - mondta a helyettes szóvivő.