Brutálisan megkínozta a kutyáját egy csolnoki férfi

Vágólapra másolva!
Az Esztergomi Járási Ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat a 67 éves férfival szemben.
Vágólapra másolva!

Az állatkínzó 2016 augusztusától rendszeresen bántotta 8 éves kutyáját úgy, hogy

megszorította a nyakát, az orrát, a pofatájékát és a mancsát ütögette, kővel megdobta

és másképpen is „támadó magatartást mutatott irányába” - olvasható az ügyészség oldalán.

Előfordult olyan is, hogy a két mellső lábánál ragadta meg és a levegőbe emelte, aztán többször megrúgta a hasán és az altestén. A kutya vonyított. Olyan esetről is beszámoltak, hogy a megláncolt állatot a kutyaól sátor alakú tetejére tette és

a bizonytalanul álló kutya lábait ököllel ütötte addig, amíg a kutya el nem veszítette az egyensúlyát és le nem esett.

A kutya nagyon sokat szenvedett.

- írták.

Az állatkínzó ellen vádat emeltek. Ha bűnösnek találják, akár 2 évet is kaphat.