Újabb megyékre adtak ki harmadfokú figyelmeztetést

Vágólapra másolva!
Szerdára már négy megyére adta ki a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetését a hőség miatt a meteorológiai szolgálat.
Vágólapra másolva!

E szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében van érvényben a harmadfokú figyelmeztetés.

A fővárosra és tizenegy megyére másodfokú, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára a hőség miatt.

Forrás: met.hu

A veszélyjelzés szerint

fokozódik a hőség, a napi középhőmérséklet többnyire 26-29, az Alföld déli, délkeleti felén egyre több helyen 29-30 Celsius-fok körül alakul.

Az előrejelzés szerint az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős, napos idő lesz, északnyugaton, nyugaton lehet több a gomolyfelhő, és arrafelé késő délután, este egy-egy zápor is előfordulhat.

A nappali maximumok várhatóan 34-38 fok között alakulnak.

Késő estére 22-28 fok közé hűl le a levegő.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el.