Törvényi hiányosságokra hivatkozik KGBéla védője

Kovács Béla a Jobbik európai parlamenti képviselője, sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Törvényi hiányosságot emleget Kovács Béla és védője: most már nemcsak azt állítják, hogy a Jobbik EP-képviselője nem kémkedett, de azt is, hogy nem is kémkedhetett 2011-2013-ban az unió ellen, ugyanis a kémkedés az Európai Unió intézményei ellen elnevezésű tényállás csak 2014. január 1-jétől szerepel a büntető törvénykönyvben. A nyomozó ügyészek azonban még korántsem fejezték be a nyomozást, a védelem nem ismer minden bizonyítékot - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.
Vágólapra másolva!

Kovács Béla nem kémkedett az Európai Unió ellen, hiszen EP-képviselői munkája során nem folytatott hírszerzői tevékenységet, amiért anyagi ellenszolgáltatást kapott volna külföldi országtól - tolmácsolta a Magyar Időknek a Jobbik európai parlamenti képviselőjének álláspontját védője, Szikinger István.

Az ügyvéd azt is hozzátette:

bár minősített iratokat, így lehallgatási jegyzőkönyveket is megismerhettek már. Kovács Bélát a 2011-2013-ra vonatkozó időszakról kérdezték, ám álláspontjuk szerint ebben az időszakban a politikus akkor sem követhette volna el a terhére rótt bűncselekményt, ha valóban hírszerzői tevékenységet folytatott volna. A büntető törvénykönyvben ugyanis 2014. január 1-jétől szerepel a „kémkedés az Európai Unió intézményei ellen” elnevezésű tényállás, korábban csak a Magyarország ellen folytatott kémkedés szerepelt benne.

2009-től tartották megfigyelés alatt

Szikinger István a megismert minősített iratok tartalmáról nem beszélhetett, ám annyit elmondott példaképp, hogy az egyik telefonlehallgatás irata Kovács Bélának egy külföldi diplomatával folytatott beszélgetését tartalmazza, ahol

az időjárásnál komolyabb téma nem fordul elő.

Kovács Béla ellen 2014 áprilisában tett feljelentést az Alkotmányvédelmi Hivatal Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Az iratokból az is kiderül, hogy Kovácsot 2009-től tartották megfigyelés alatt, ám sem az Európai Unió elhárítása, sem az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) nem figyelmeztette, hogy kémgyanús egyénekkel találkozott volna vagy tartana kapcsolatot - olvasható a cikkben.

Még nem tártak fel minden bizonyítékot

A Jobbik EP-képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután Kovács Béla egy ma is aktív orosz titkosszolgálati emberrel, egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos titkosszolgálati feldolgozás közben az AH látókörébe került. A polgári elhárítás feljelentésében leírta a nyomozó hatóságnak, hogy


Az EP 2015 novemberében függesztette fel a Jobbik politikusának mentelmi jogát.

A KNYF folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos védői álláspontokat nem kommentál. Annyit azonban a lap megtudott, hogy még közel sem tártak minden bizonyítékot Kovács Béla és védője elé, ez legkésőbb iratismertetéskor megtörténik majd.