Vizet osztanak több hazai nagyvárosban a hőség miatt

Vágólapra másolva!
Locsolóautókkal, ivókutakkal és vízosztással igyekeznek segíteni, több nagyvárosban a lakosokat a hőségriadó alatt. Budapesten a strandok is egy órával tovább lesznek nyitva.
Vágólapra másolva!

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a péntek éjfélig elrendelt hőségriadó miatt Tarlós István főpolgármester utasította a főváros cégeit, hogy tegyenek meg mindent a lakosság hőérzetének csökkentéséért.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. locsolóautói folyamatosan locsolják a budapesti közúthálózatot:

nappal elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik,

éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat. Az FKF emellett a BKV megrendelésére a villamossíneket is locsolja a kivetődés megakadályozása érdekében.

Ha nem működik az ivókút, jelentse

A Főkert valamennyi kezelésében lévő ivókút működését intenzíven figyeli, ha azonban valaki nem működő ivókutat talál, azt kérték, jelentse be a 06 80 277 275-ös, ingyenesen hívható zöldszámon vagy az ugyfelszolgalat@fokert.hu e-mail címen. Az öntözésre használt víz ivóvíz minőségű, ezért

a társaság valamennyi munkatársát meg lehet kérni, hogy nyissák ki a csapot.

Ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy tilos fürdeni a parki, köztéri szökőkutakban. A Főkert dolgozói folyamatosan öntözik a kiemelt zöldterületeket, emellett a játszóterek hűtéséről is gondoskodnak - tették hozzá.

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy

a főváros 60 pontján május óta rendelkezésre állnak a tűzcsapokra szerelt ivócsapok,

ezek pontos helyéről a www.ivocsap.hu weboldalon lehet tájékozódni.

Egy órával tovább lesznek nyitva a strandok

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő strandok - Palatinus, Római, Csillaghegy, Pünkösdfürdő, Paskál strandfürdő - nyitvatartását egy órával meghosszabbították. A fürdők és strandok területén térítésmentesen használható vízautomatákat helyeznek ki.

Egy órával tovább lesznek nyitva a budapesti strandok Forrás: ORFK/H. Szabó Sándor

A Fővárosi Vízművek Zrt. a hőségriadó idején nem zárja ki a szolgáltatásból a díjtartozással érintett fogyasztókat

a főváros területén, az előre tervezett, vízhiánnyal, víznyomás-csökkenéssel járó munkálatokat felfüggesztik, és kiemelten kezelik az esetleges műszaki meghibásodások javítását.

Vizet osztanak Egerben, Nyíregyházán és Zalaegerszegen

Az egri önkormányzat tájékoztatása szerint a legforgalmasabb belvárosi utcákat naponta többször hűtik locsolóautókkal. Szerdán, csütörtökön és pénteken ásványvizet osztanak a járókelőknek a legmelegebb órákban, a belvárosban és a Felsővárosban. A Városháza aulájában vízautomata, a Dobó téren, a Gárdonyi téren, a Szent István kútnál, az érsekkerti sétányokon, valamint az érsekkerti és a Gólya utcai játszótéren pedig ivócsap áll rendelkezésre. A főtéren párakapukat állítottak fel.

  • Nyíregyházán a Közterület-felügyelet munkatársai 1400 palack hűtött vizet osztanak a belvárosban közlekedőknek, szerda 12 órától.
  • Zalaegerszegen a Zalavíz Zrt. péntekig a Dísz téren és a Kovács Károly téren oszt vizet minden nap 10 órától 16 óráig.

A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek országos listája elérhető a katasztrófavédelem weboldalán.