Vágólapra másolva!
Noha már két éve, hogy hatszáz köbméter csatornavíz öntötte el az Uránia alagsorát, és a mozi két kamaraterme használhatatlanná vált, a biztosító vitatja a kárigény jogosságát, így a nemzeti filmszínház perre vitte az ügyet - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

2015 augusztusa óta zárva van az Uránia két kamaraterme, a Csortos és a Fábri, amelyek egy nagy felhőszakadás után váltak használhatatlanná, a felújítás azonban még meg sem kezdődött, és jövő nyárig vélhetően nem is fog.

Az épület csatornahálózata nem volt képes elvezetni a 2015. augusztus 17-i viharban lehullott hatalmas mennyiségű esőt - idézte fel a lapnak Elekes Botond, a filmszínház vezetője. Az alagsori mellett ráadásul a kupola padlásterében 120 évvel ezelőtt kialakított csapadékelvezető rendszer is "megadta magát", így a díszteremben is károk keletkeztek. A mozi munkatársai a "beázás pillanatában" megkezdték a kármentést, a dísztermet egy nap alatt kitisztították, az alagsort a fertőtlenítés után lezárták. Mindenre kiterjedő kár-felmérést végeztek: épületszerkezeti, épületgépészeti, mozitechnikai, belsőépítészeti és restaurátor szakemberek bevonásával készült el az a részletes szakértői anyag, amivel az Uránia megalapozta a biztosítóval szembeni kárigényét. Ezt azonban a biztosító nem fogadta el, így jelenleg pereskednek az ügyben, ami jelentősen hátráltatja a szükséges felújítási munkálatokat.

A mozi még az elázott berendezések lebontására sem kapott engedélyt. Tekintettel a moziévad természetére, továbbá a következő szezonra már meghirdetett programokra, illetve a felújítási munkálatokkal kapcsolatos tervezési, engedélyeztetési és közbeszerzési eljárásokra, a felújítási munkálatok várhatóan 2018 nyarán indulnak el - írta Elekes Botond a lapnak.