Trócsányi: Egyenlő esélyek lesznek a pályázatóknál

Vágólapra másolva!
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) fontosnak tartja, hogy a közigazgatási bírói álláshelyekre egyenlő eséllyel pályázhassanak a bíróságokról és a közigazgatásból jelentkezők.
Vágólapra másolva!

A Trócsányi László igazságügyi miniszter és Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár által jegyzett közleményben felidézték: az önálló közigazgatási perrend elfogadásával az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a közigazgatási perek jelentősen különböznek a magánjogi perektől, ami a felek eltérő, alá-fölérendeltségi pozíciójában és a bírói testületekre vonatkozó sajátos szakmai követelményekben is megmutatkozik. Az IM előterjesztése alapján ebben a kormányzati ciklusban az Országgyűlés elfogadta a polgári perrendet, a büntetőeljárási törvényt, a közigazgatási perrendtartást és általános közigazgatási rendtartást - jelezték.

Első helyen a szakmaiság

Azt írták, hogy a legtöbb európai országban - a többi között Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Csehországban - a közigazgatási bíróságok elkülönülnek a rendes bíróságoktól, és

a bírák kiválasztásánál elengedhetetlen követelmény a közigazgatási jogi szakismeret.

Az IM fontosnak tartja, hogy közigazgatási bírói álláshelyre egyenlő eséllyel pályázhassanak a bíróságokról és a közigazgatásból jelentkezők, és a pályázatok elbírálásakor elsődleges jelentőségűek legyenek a szakmai követelmények.

A jelenleg hatályos pontozási rendszerben nem kellőképen elismert a közigazgatásból pályázók közigazgatási szakismerete, valamint olyan kritériumokat is tartalmaz - például részvétel az Országos Bírósági Hivatal (OBH) képzésén, instruktori feladatok ellátása -, amelyeket nem tudnak teljesíteni - áll a közleményben.

"Szakmaiatlanság iskolapéldája a 444 cikke"

Az IM és az OBH között szakmai egyeztetés folyik a jogszabály módosításáról. A bírósági hivatal is fontosnak tartotta, hogy a közigazgatásban töltött gyakorlati időt kellő hangsúllyal értékelhessék a pontozás során - írták. A közlemény szerint az OBH egyetért annak szükségességével, hogy a "közigazgatási jog területén folyamatosan dolgozó, elhivatott, önmagukat következetesen képző szakemberek mind a bírósági szervezeten belülről, mind kívülről e szakmai múlt egyenlő elismerésével pályázzanak".

Az IM vezetői hangsúlyozták: a leghatározottabban visszautasítják a 444.hu portál "sejtetésekre épülő, mindennemű szakmai megalapozottságot és tárgyi tudást nélkülöző írását",

a lengyelországi változtatásokkal való összevetést pedig "a szakmaiatlanság iskolapéldájának" tartják.

A közigazgatásban dolgozók megvádolása politikai elfogultsággal sértő és elfogadhatatlan - szögezték le. Az IM rendeletének előkészítése az OBH bevonásával folyamatban van, és a jogszabály tartalmát érintő politikai támadások akadályozzák a szakmai munkát; a tárca "a legnagyobb körültekintéssel és felelősséggel jár el a kodifikáció során" - olvasható a közleményben.

A 444.hu hétfőn Ragadós a lengyel példa, a saját embereit ültetné a bíróságokra a magyar kormány címmel közölt cikket. Azt írták, hogy az új bírákat pályázati rendszerben, pontszámok alapján nevezik ki, és az IM javaslata értelmében az állami hivatalokból érkező pályázók kétszer annyi pontot kapnának a szakmai múltjukra, mint a többiek. A portál szerint "a minisztériumokban és más állami hivatalokban jellemzően a Fideszhez lojális emberek ülnek, főleg azokban a pozíciókban, ahonnan eséllyel lehet bírónak pályázni". A cikkben azt írták, hogy az OBH szerint rossz a tervezett átalakítás ötlete.