Augusztusban dupla családi pótlékot folyósítanak

Tankönyveket csomagolnak a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.  munkatársai
Vágólapra másolva!
Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, ezért a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így

augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot

– foglalta össze az államtitkár.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Emellett a kormány azzal is segíti a családokat, hogy a tervezett ütemet felgyorsítva, már idén szeptemberben a kilencedik osztályosokig minden gyermek számára ingyenessé teszi a tankönyvcsomagot – közölte Rétvári Bence.