Halálos baleset az M5-ös autópályán

HALÁLOS BALESET AZ M5-ÖS AUTÓPÁLYÁN
Vágólapra másolva!
Halálos balesetet okozott egy román férfi autója Kiskunfélegyháza térségében – a baleset körülményeit vizsgálják.
Vágólapra másolva!

Az M5-ös autópálya belső sávjában Szeged felé közlekedett a 21 éves román férfi, július 28-án, nem sokkal fél négy előtt. A 118-as kilométernél haladása során eddig tisztázatlan körülmények miatt jobb irányba sodródni kezdett osztrák rendszámú Opel Astra típusú személygépjárművével, ahol nekiütközött a külső sávban közlekedő, német rendszámú Audi A6 típusú autó bal oldalának.

Halálos baleset az M5-ös autópályán Forrás: police.hu

Az ütközést követően mindkét jármű balra sodródott és a szalagkorlátnak ütközött.

Az Audiban jobb hátul utazó 39 éves német férfi a helyszínen életét vesztette.

A jelenlegi adatok szerint az elhunyt előtt ülő 17 éves német lány súlyos, míg az autóban utazó további három személy könnyű sérülést szenvedett. Az Opel sofőrje és utasa szintén nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtek.

A baleset körülményeit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.