Megkezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park felújítása

ÁLLAT birka ég felhő háziállat juh TÁJ ÁLLAT ég felhő háziállat TÁJ Cikta juhok a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) Nagydorog mellett fekvő, újonnan átadott ciktajuh génmegőrző központjában
Cikta juhok a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) Nagydorog mellett fekvő, újonnan átadott ciktajuh génmegőrző központjában
Vágólapra másolva!
Megkezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepének a megújítása. A fejlesztés 446 millió forint lesz, melynek alapkövét a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban tették le.
Vágólapra másolva!

A Duna-Dráva nemzeti Park Igazgatója, Závoczky Szabolcs elmondta, hogy az igazgatóság év végéig mintegy 446,4 millió forint európai uniós pénzt költ a felújításra.

Cikta juhok a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) Nagydorog mellett fekvő, újonnan átadott ciktajuh génmegőrző központjában Forrás: MTI/Sóki Tamás

Ebből az összegből karámrendszert és szociális létesítményt építenek ki. De emellett épül majd a racka juhok tartására alkalmas telep is, a somogyi Nagybajom-Homokpusztán. A cikta juhok telepét pedig tovább fejlesztik majd Nagydorogon.