Folytatódik szeptembertől a "magyar Erasmus" program

Vágólapra másolva!
Augusztus végéig lehet jelentkezni a Kárpát-medencei Felsőoktatási Együttműködési Keretprogram folytatására, amelynek első tanéve kilenc külhoni és tizenkilenc hazai egyetem és főiskola együttműködésében 370 hallgató és 40 oktató "vendégeskedésével" zajlott - írta a Magyar Hírlap szerdai számában.
Vágólapra másolva!

A kormányzati honlapon közzétett, a 2017-2018-as tanévre vonatkozó dokumentum szerint a "magyar Erasmus" program célja a hazai oktatóknak a határon túli, magyar nyelvű képzést folytató felsőoktatási intézményekben egy éves támogatott munkavállalásával és a hallgatói mobilitás kiszélesítésével elősegíteni a külhoni magyar közösségek értelmiségi utánpótlásának biztosítását.

A vendéghallgatók egy-öt hónap alap-, osztatlan, mester- vagy doktoranduszképzésen vehetnek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatási megállapodást köt a programgazda intézményekkel, a teljes keretösszeg kétszázmillió-négyszázezer forint - ismerteti a lap.