Csak ketten kaptak kegyelmet az idén

Vágólapra másolva!
Míg tavalyelőtt huszonnégyen, tavaly huszonketten, az idén június végéig csak ketten részesültek államfői kegyelemben az igazságügyi miniszter felterjesztése nyomán - írta a Magyar Hírlap szerdán az Igazságügyi Minisztérium féléves összesítése alapján.
Vágólapra másolva!

Az adatsor szerint 2002 óta összesen 15 004 kegyelmi döntést hozott az államfő, az igazságügyért felelős tárcavezető felterjesztése nyomán, ebből 14 697 volt elutasító.

A lap írása szerint 2008-ig évente több mint ezer elítélt próbált kegyelemért folyamodni, azóta mindig ezer alatti a számuk. Tavaly csak 495-en fordultak - közvetve - a köztársasági elnökhöz, aki huszonkét esetben teljesítette a kérést, és 473 elutasító határozatot hozott.

Az átlagos "kegyelmi arány" egyébként két százalék, ám voltak kiugró évek a tárca beszámolója alapján: például 2016, amikor a kérelmezők négy és fél százaléka járt sikerrel, míg 2010-ben és 2014-ben arányuk nem érte el az egy százalékot.

Az idén az első hat hónapban 339 kegyelmi kérvény volt a Magyar Hírlap cikke szerint.