Műszaki hiba miatt késnek a vonatok két vonalon

Vágólapra másolva!
A felsővezeték hibája okoz fennakadást a miskolci és a Budapest-Újszász-Szolnok-Lőkösháza vonalon - közölte a Mávinform kedden délután az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Közleményük szerint Kőbánya-felső állomáson sérült meg a felsővezeték, ezért Rákos és Kőbánya felső között a vágányokat le kellett zárni. Késő estig is eltarthat a hiba elhárítása. A Budapest-Újszász-Szolnok-Lőkösháza és a miskolci vonalon utazóknak 20-40, néhány járat esetében 50-100 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk.

A Budapest-Keleti-Gödöllő, illetve Gödöllő és Budapest, továbbá a Budapest-Keleti-Sülysáp és vissza útvonalon közlekedő helyi vonatok ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. Helyettük a távolsági, zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekedő békéscsabai vonatok kerülő útvonalon Budapest-Keleti-Ferencváros-Kőbánya-Kispest-Cegléd-Szolnok érintésével, hosszabb menetidővel közlekednek. A gödöllői, hatvani, sülysápi és szolnoki elővárosi vonatok ideiglenesen csak Rákos állomásig közlekednek, és onnan fordulnak vissza.
Az előre megváltott bérleteket és utazási igazolványokat Budapest-Keleti és Rákos állomások között a 161,161A,168E,169E autóbuszokon, valamint Budapest-Keleti és Őrs vezér tér között az M2 metrón és a HÉV járatán Gödöllő állomásig elfogadják.