A sertéspestis megjelent Magyarország határánál

Vágólapra másolva!
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis, az ASP. A vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nébih. Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz.
Vágólapra másolva!

Az ASP emberre nem veszélyes, a sertéseknél viszont nem gyógyítható,

a vírus iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak.

Az elmúlt hónapokban Ukrajnában, Lengyelországban, Csehországban, Lettországban, Észtországban és Litvániában is regisztráltak számos újabb megbetegedést. Az európai hatóságok igyekeznek megállítani a kórokozó terjedését:

Csehországban irányított vadászatot tartanak,

Romániában minden repülőtéren, folyami és tengeri határkikötőben fokozott ellenőrzést végeztek a hétvégén az illegálisan bekerülő betegség-közvetítő anyagok kiszűrésére.

A sertéspestis behurcolásának megelőzése nagyon fontos

A Nébih kiemelte: a sertéságazat fennmaradása és fejlesztése szempontjából az ASP behurcolásának megelőzése nagyon fontos minden érdekelt számára, ezért kérik, hogy a vonatkozó előírások és tanácsok betartására különösen ügyeljenek.

Az ASP nagy gazdagsági kárt okoz a sertéstartóknak, felvásárlóknak, exportőröknek, vágóhidaknak és húsfeldolgozó üzemeknek is.

A betegségtől addig mentes országokba, régiókba való behurcolását követően csak szigorú igazgatási, rendészeti intézkedésekkel és jelentős anyagi áldozatok árán lehet felszámolni a vírust.

A fertőzött és a velük kapcsolatba került állományok valamennyi sertését le kell ölni,

az állathullákat a fertőzés terjedését kizáró módon ártalmatlanítani kell, a felszámolt sertésállományok tartási helyét többször is fertőtleníteni kell. Azon a területen, ahol az ASP-t megállítják, sertések szállítását, forgalmazását, felvásárlását szintén korlátozni kell, valamint az élő sertések, a sertéshús és a sertéshúsból készült félkész és késztermékek exportja sem engedélyezett.

A Nébih szórólapokon ad tanácsokat a gazdáknak

A Nébih összeállított egy 11 pontos listát, ami a betegség megelőzésének szempontjából fontos tanácsokat sorol fel és egy 12 pontos listát, amelyet a vadászoknak érdemes betartaniuk. A tanácsok, illetve az ASP-vel kapcsolatos további információk a Nébih honlapján találhatók.

A hatóság több ezer szórólapot oszt szét a betegség felbukkanása szempontjából legkockázatosabbnak ítélt Szabolcs-Szatmár Bereg megyében - közölték.