Green Holidays: A pénzük felét kaphatják vissza az utasok

Green Holidays utazási iroda Green Travels
A MUISZ vezetője szerint az utazási szakma fekete napja lett július másodika, amikor Green Holidays csődöt jelentett.
Vágólapra másolva!
A Green Holidays utazási iroda csődjével kapcsolatban "a tiszta jogi helyzetű" utasok kárigénye feltételezhetően meghaladja a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése a mostani számítások alapján hozzávetőleg 50 százalékos lesz - közölte az Uniqa Biztosító az MTI-vel kedden.
Vágólapra másolva!

A dokumentumok 95 százalékos feldolgozottsága mellett a biztosítóhoz eddig bejelentett utazási csomagok száma 1902, ez valószínűleg 5260 utast érint. A teljes feldolgozottságot után, a számítás alapját képező kárösszeg mintegy 900 millió forint lesz.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A biztosító tájékoztatása szerint a hazahozatal költségeinek levonása után a keretből mintegy 400 millió forint áll majd rendelkezésre. A mintegy 200 utazásközvetítőn keresztül értékesített utazási szolgáltatások viszont eltérőek, így utazásonként egyedileg bírálják el az igényeket.
Az Uniqa arra törekszik, hogy a kifizetések a jogosultaknak a lehető leghamarabb megkezdődjenek.

Ezért már a héten megkezdik azoknak az utasoknak a részbeni kártalanítását, akik egyértelműen a Green Holidays Kft.-vel mint utazásszervezővel kötöttek utazási szerződést, vagy a Green Holidays Kft. utazási csomagját vásárolták meg utazásközvetítőn keresztül.


Az Uniqa közleményében kiemeli, hogy a Green Holidays ügyben a kárbejelentések közül egyetlen kárigényt sem utasítottak el.
A Green Holidays Kft. július 2-án jelentette be fizetésképtelenségét, amely miatt egyebek között 569 utas Törökországban ragadt, és hazajutásukhoz a társaság vagyoni biztosítékát szolgáltató Uniqa Biztosító Zrt.-nek kellett segítséget nyújtania. Az Uniqa a biztosítási szerződés feltételei alapján 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket az utasokkal szemben.