Asztmává is alakulhat a parlagfű és gombák okozta allergia

Vágólapra másolva!
Támadnak az allergiát okozó gombák és indul a parlagfűszezon is. A gombák spóráiban olyan anyagok vannak, amelyek veszélyesek lehetnek az egészségre. Allergiás tüneteket, orrfolyást, tüsszögést okozhatnak, ez később asztmává is alakulhat, ami fulladással jár – hangzott el a Tényekben, a TV2 hírműsorában.
Vágólapra másolva!

Korhadó, rothadó növényi maradékokból, avarból, növények leveleiről, mezőgazdasági termőterületekről kerülnek a levegőbe az egészségre veszélyes gombaspórák, amiknek most igen magas a koncentrációjuk.

Magyar Donát, az Országos Környezetegészségügyi Intézet aerobiológusa a Tényeknek azt mondta:

Az asztma tünetei ugyan enyhíthetők, de teljesen kigyógyulni nem lehet belőle.

A csapadékos időjárás miatt a parlagfű is egyre szaporább.

– mondta Magyar Donát.

A szakember szerint annak, aki tudja, hogy allergiás a gombaspórákra, érdemes kerülnie az olyan kerti munkákat, mint a fűnyírás vagy a gereblyézés. Akik nem irtották ki a parlagfüvet a használatukban lévő területeken, például a kertjükben, parkokban vagy játszótereken, komoly bírságot kaphatnak.

Ennek összege akár 5 millió forint is lehet.

A NÉBIH szerint Magyarország a parlagfűvel leginkább szennyezett európai országok között szerepel. A magyarok 20 százaléka allergiás a növényre.