Ellenőrzést tartottak a pesti bulinegyedben

Vágólapra másolva!
Budapest VI. és VII. kerületében tartott ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV látogatása alatt 35 ezerrel több nyugtát regisztráltak és 62 millió forinttal ugrott meg az online pénztárgépekbe ütött forgalom száma, a korábbi időszakokhoz képest - közölte a hivatal.
Vágólapra másolva!

Minden második helyen találtak jövedéki visszaélést és

legalább 300 liter zárjegy nélküli vagy az előírt alkoholfoktól lényegesen eltérő italt foglaltak le. Mindemellett mintegy ötmillió forint végrehajtható tartozást is beszedtek a pénzügyőrök.

Arra is volt példa, hogy néhány vállalkozás a rendes heti forgalmának a négyszeresét jelentette be az akció hetére, majd az ellenőrzés után a forgalma hirtelen visszaesett a korábbi szintre.

De olyan egységgel is találkoztak, amely az akció hetében technikai okok miatt zárva tartott, azonban előtte és rögtön utána zavartalanul működött. Éppen ezért a hivatal megjegyezte, hogy az ez ügyben érintett cégek visszatérő ellenőrzésre kell, hogy számítsanak. Az érintett gazdálkodók

összesen tízmillió forintos nagyságrendű bírságra számíthatnak.

A Nébih közleményében arról írt, hogy a razzia során 43 egységet ellenőriztek, melyeknél összesen 169 alkoholos terméket zároltak és 47 hatósági eljárás is indult. A vendéglátás élelmiszer-biztonsági előírásai szempontjából ellenőrzött 8 helyből egy vendéglátóhelyet zártak be, míg másik hatnál csak a konyharészleget függesztették fel.