Vágólapra másolva!
Négy családtagját szurkálta meg néhány napja egy férfi Tiszalökön: volt élettársát, annak két lányát és fiát. Az egyik lány, aki még most is csak 15 éves, a helyiek szerint korábban a férfitől volt terhes. A szurkálót egyelőre nem találja a rendőrség.
Vágólapra másolva!

„Csendes és visszahúzódó volt, mindig megcsinálta, amit mondtak neki”- mondja egy helyi férfi, aki jó barátságban volt a 32 éves férfivel, aki a családjára támadt. Ők ketten egy helyen, egy mezőgazdasági üzemben dolgoztak. Szerinte egyáltalán nem volt "balhés", ahogy fogalmaz, azt gondolta, hogy a légynek sem tudna ártani.

Brutális támadás

Egy másik nő, aki a helyi zöldséges boltban dolgozik szintén azt mondja,

Ahogy fogalmaz, a férfi élettársát, csak látásból ismerte, általában együtt vásároltak nála.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy a férfi hol lakott élettársával és három mostohagyerekével, azt egy járókelőtől tudjuk meg. Az utcában könnyen megtaláljuk a sárga házat.

A támadás nyomai jól látszanak, a járdán a ház előtt nagy vérfoltok vannak, melyek pontosan mutatják a menekülő sebesültek útját.

A szomszédban lakó nő, aki egy babakocsit tol, azt meséli:

Azt is mondja:

a férfitől volt terhes élettársa 15 éves kislánya. A gyereket nem tartották meg, de ahogy mondja, ezután nagy feszültség volt a két felnőtt között.

Elképzelhető, hogy ez állt a támadás hátterében.

A megtámadott nő volt férje, a gyerekek vérszerinti apja is a településen lakik. Nem messze attól a háztól, ahol a támadás történt. Ahogy befordultunk az utcájába, pont a fia jön vele szembe. A férfi őt szurkálta meg a legkevésbé, ő az egyetlen, aki már nincs kórházban, de az ő kezén nagy kötés van, és jól láthatóan komoly sebet takar.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 13 éves kisfiú mindent látott

Az apa éppen egy motort szerel az udvarán. Amikor meglát minket, azonnal a kerítéshez jön, az arca fáradt, látszik rajta, hogy nagyon megviselték a történtek.

- mondja.

A férfi régóta ismeri támadót,

- mondja, miközben végig a földet nézi.

Az mondja, szeretné, ha minél előbb megtalálnák, és ha „a börtönben megkapná, ami jár neki”.

Miközben mindezt elmeséli, visszaérkezik a fia és annak barátja is. A fiú apja mellett áll, amikor részletezi, hogy pontosan mi történt.

- mondja. Ha ő nem telefonál időben a mentősöknek, valószínűleg meghalt volna a nővére. Elvérzik.

Barátja szerint kitervelte az egészet,

- magyarázza.

Mostohaapja néhány napja este tört be a családhoz, először volt éllettársát szúrta meg, utána pedig annak három gyerekét.

A nagyobbik lányt mellbe, a kisebbiket combon szúrta, a fiút pedig a kezén vágta meg.

Ő az a férfi, aki rátámadt a családra Forrás: Police.hu

A rendőrség érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre nincs előrelépés, továbbra is keresik a menekülésben lévő férfit.