Czeglédy-ügy: újabb embert tettek előzetesbe

Czeglédy
Vágólapra másolva!
A Szegedi Járásbíróság további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a nyomozó hatóság a Czeglédy-üggyel összefüggésben. A Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédje által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek.
Vágólapra másolva!

A Csongrád Megyei Főügyészség azért kérte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozott a gyanú arra, hogy ő is részt vett a csalásban. Olyan többszintű céghálót működtettek, amelynek eredményeképpen

az állami költségvetést több, mint 3 milliárd forintos vagyoni hátrány érte.

Nem fizették az adót

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint érdemi tevékenységet nem folytattak, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól a tevékenységet ténylegesen szervező gyanúsított által vezetett szombathelyi székhelyű cég mentesüljön.

Már tízenegy ember van előzetesben a Czeglédy-ügyben Forrás: Szegedma.hu

Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket nem vallották be vagy

ha történt is bevallás, azt nem követte az adó megfizetése.

A bűnszervezet 2013. és 2016. januárja közötti működésével összefüggésben a több, mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetését általános forgalmi adó adónem mintegy 1,7 milliárd, míg személyi jövedelem adó adónemben mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

Az ügy legfőbb gyanúsítottja Czeglédy Csaba, szombathelyi önkormányzati képviselő, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.