Másodfokú a riasztás adtak ki több dunántúli járásban

Vágólapra másolva!
A heves zivatarok veszélye miatt több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
Vágólapra másolva!

Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökés, intenzív esőzés kísérhet, és akár nagyméretű jégdarabok is hullhatnak.

Riasztások az országban

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyében lehetnek másodfokú riasztások a heves zivatarok miatt.

Budapesten és Pest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

A zivatarokat erős széllökések is kísérhetik

A meteorológiai szolgálat azt írta, hogy délután, kora este elsősorban a Dunántúlon várhatók délnyugat felől zivatarok. Emellett általában az országban egy délnyugat-északkelet tengely menti sávban (Dél-Dunántúl, középső országrész, északkelet) alakulhatnak ki zivatarok.

A zivatarokat viharos szél, intenzív csapadék kísérheti. Néhol, kiemelten az Alpokalján, a Dél-Dunántúlon, illetve északkeleten heves zivatar is előfordulhat 90 kilométer/óra feletti széllel és jégesővel.

Késő este nyugat felől kiterjedt zivatarrendszer várható, amely szerda reggeltől kelet felé távolodik. Éjszaka az ország déli felén várható több intenzív csapadékgóc kialakulása, amelyhez felhőszakadás, jégeső és viharos szél társulhat.