A honvédség őrzi a vizes vb létesítményeit

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség látja el a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítmények őrzését és védelmét - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
Vágólapra másolva!

A kormányrendelet szerint a Magyar Honvédség által védendő létesítmények kijelöléséről, valamint a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyék köréről és az őrzésükre vonatkozó szabályokról szóló 2011-es kormányrendeletet módosítva egészítik ki a vizes vb létesítményeivel a védendő épületek körét.

A honvédség ez utóbbi

feladatát 2017. július 13-tól 2017. július 31-ig látja el, "a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek feladat- és hatáskörét nem érintően".

A kormány döntése a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi törvényen alapszik.

A vizes vb-t július 14. és 30. között rendezik meg Budapesten és Balatonfüreden.