Megszökött négy oroszlán

Vágólapra másolva!
Négy oroszlán szökött meg a Kruger Nemzeti Parkból vasárnap éjjel, hétfőn vadőrök indultak a keresésükre.
Vágólapra másolva!

Sokan vannak veszélyben az oroszlánok miatt

A hím oroszlánokat utoljára Matsulu faluban látták - olvasható a Kruger közleményében.
Dél-Afrika legnevesebb nemzeti parkja körül falvak és állattenyésztő gazdaságok helyezkednek el, a

ragadozók támadásától kell tartaniuk mind a lakosoknak, mint állataiknak.

Májusban öt oroszlán tört ki a Krugerből, a vadőröknek azonban sikerült befogni őket.
Egy Sylvester nevű oroszlán 2015-ben átbújt a villanykerítés alatt, így szökött meg egy másik dél-afrikai rezervátumból, ezután három héten át falta a bárányokat, míg a vadőrök álmában rajta nem ütöttek.