Véradásra hívják a nyaralókat

véradás
Az Országos Vérellátó Szolgálat a következő napokban, hetekben fokozottan számít az önzetlen véradók segítségére!
Vágólapra másolva!
Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A két szervezet a „Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!” elnevezéssel meghirdetett véradókampányával többek között a Balaton környékén és fesztiválokon igyekszik fenntartani a véradói aktivitást.
Vágólapra másolva!

A kampányt azért indították, mert nyaranta minden évben csökken a véradások száma. Év közben egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, a nyári hónapokban azonban - a nagy meleg, a sokakat érintő allergiaszezon, valamint a nyaralások miatt - kevesebben mennek vért adni.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Márpedig a műtétekhez, a baleseti sérültek ellátásához, a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez a nyári szezonban is szükség van vérre - hívták fel a figyelmet.

A két szervezet azt kéri, hogy aki betöltötte a 18. életévét és egészségesnek érzi magát, vegyen részt véradáson és buzdítsa erre ismerőseit is. A pontos helyszínek és időpontok a www.veradas.hu weboldalon találhatók, és elérhetők a Véradás-Vöröskereszt ingyenesen letölthető mobilapplikációval is.