Megnyitják a buszsávokat a világbajnokságra

Vágólapra másolva!
A vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan módosul a KRESZ: nemzetközi szövetség által szervezett sportesemény idején a szervezőbizottság által használt járművek közlekedhetnek az autóbuszsávban.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendelet szerint "az autóbusz forgalmi sávban az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül nemzetközi sportszövetség által rendezett nemzetközi sportesemény szervező bizottsága által - a nemzetközi sportesemény ideje alatt és azzal összefüggésben - használt,


A rendelet július 10-én lép hatályba.

A budapesti, illetve balatonfüredi világbajnokság jövő pénteken kezdődik és július 30-ig tart.