Fidesz: A Czeglédy-ügyben létrejött a Botka-Gyurcsány-koalíció

Czeglédy Csaba
Vágólapra másolva!
A fideszes Budai Gyula szerint a Czeglédy-ügyben létrejött a Botka-Gyurcsány-koalíció, mivel mindkét politikus "mentegeti" a költségvetési csalás gyanúja miatt lassan három hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt.
Vágólapra másolva!

Budai Gyula emlékeztetett, a gyanú szerint a

Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző cég köré épülő bűnszervezet mintegy 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Budai szerint azonban a baloldal "látványosan összezár Czeglédy mögött", amiből egyrészt az következik, hogy "Czeglédy kulcsfontosságú szereplő a baloldalnak", másrészt az látható, hogy az ügyben

Czeglédy nemcsak a DK és az MSZP, hanem Botka László szegedi polgármester, MSZP-s miniszterelnök-jelölt, továbbá Gyurcsány Ferenc DK-elnök és "családi cége", az Altus jogi képviseletét is ellátta - mondta.

Czeglédy Csaba Forrás: MTI/Kászoni László

Mi az oka, hogy a baloldal "ilyen mértékben összezár a Czeglédy-ügyben?" - tette fel a kérdést Budai Gyula, aki választ vár arra is, kik azok az MSZP-s és DK-s politikusok, akiknek Czeglédy Csaba "a piszkos ügyeit" intézte, és még mely MSZP-s és DK-s politikusoknak látta el a jogi képviseletét ügyvédként.
A Fidesz képviselője szerint válaszok hiányában felvetődik a kérdés, hogy "Czeglédy bűnszervezete"

esetleg pénzzel is támogatott-e bizonyos MSZP-s és DK-s politikusokat, akik most ezért védik őt.

Budai arra szólította fel a szocialista pártot és a DK-t, hagyják abba a hallgatást, és feleljenek a feltett kérdésekre.