Kövekkel és cementes zsákkal támadtak az autósokra az M7-esen

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség két férfival és egy nővel szemben, akik az M7-es autópályán és az M0-s autóúton átívelő felüljárókról köveket és cementes zsákot hajítottak az alattuk haladó autókra. Símaszkban voltak, amikor elkapták őket egy benzinkúton.
Vágólapra másolva!

Két tárnoki férfi és a nő még 2016 elején megbeszélte, hogy - minden ok és cél nélkül - kövekkel fognak megdobálni autókat. A begyűjtött köveket egyikük autójában tartották. 2016 februárjában és márciusában Érd és Tárnok környékén autózva az egyik férfi az ablakon kinyúlva követ hajított két autóbusz felé. Mindkét kő egy-egy autóbusz szélvédőjét találta el, amelyek betörtek, amivel mintegy

300 ezer forint kárt okoztak.

A húszas éveik elején járó vádlottak az M7-es autópálya és az M0-s autóút felett átívelő felüljáróhoz is többször kártak, és

már messziről kiszemelték azokat az autókat, amelyeket meg akartak dobálni.

Így választottak ki két egymás mögött haladó kamiont, amelyekre mindhárman köveket zúdítottak, majd kocsiba ültek és elhajtottak. A kamionok szélvédője betört és az egyik járművön szállított új, nagy értékű autó is megrongálódott.

Egy másik alkalommal a két férfi

egy építkezésről ellopott 25 kilogrammos cementes zsákot

hajított le a felüljáróról az autópályára, egy kamionra az éjszaka közepén. A zsák a szélvédőt találta el. Beszakította az üveget, a cementpor pedig az egész vezetőfülkét beterítette. A kamion vezetője nem sérült meg és sikerült az út szélén megállnia, ezzel elkerült egy balesetet.

Szabó Ferenc főügyész közelményében azt írta, a három ember 2016 márciusában egy diósdi benzinkútnál fizetés nélkül akart tankolni.

Leszerelték az autójuk rendszámát és símaszkot húztak a fejükre.

A benzinkutasok hívták a rendőröket, miután észrevettké őket, így még a helyszínen elfogták a támadókat, akiknek az autójában húsz követ találtak. A két férfit gyilkossági kísérlettel, továbbá társukkal együtt a közlekedés biztonsága elleni bűntettel és rongálással is vádolják.