Rómában elzárják a kutakat

Vágólapra másolva!
Naponta harminc kutat zárnak el Róma utcáin hétfőtől a rendkívüli hőség okozta szárazságban, egyes római kerületekben azonban nem vezetnek be vízkorlátozást a kutakat használó hajléktalanok és romák segítésére.
Vágólapra másolva!

A vízkorlátozás szeptemberig is eltarthat

Az olasz főváros vízszolgáltatója, az Acea elzárta az első harminc köztéri kutat. Kedden újabb harmincat zárnak el, és a tervek szerint szerdán újabb harmincat. Az Acea közlése szerint minden két-három naponta felülvizsgálják a helyzetet, és ha javul a vízellátás, leállítják a csapok elzárását. Ellenkező esetben a vízkorlátozás szeptemberig eltarthat.

Rómában 2800 utcai kút működik

Rómában mintegy 2800 utcai kút működik, valamivel kevesebb mint háromszáz a városközpontban. Friss és kiváló minőségű vizük miatt a római kutak népszerűek a lakosok és a turisták körében is, akik ingyenesen tudnak ivóvízhez jutni és felfrissülni.

A tervek szerint 85 kutat nem zárnak el, mivel ezek Róma külkerületeiben elengedhetetlenek az itt élő hajléktalanok és roma csoportok számára.

Virginia Raggi római főpolgármester korábbi bejelentése szerint a főváros kútjainak elzárására a rendkívüli hőség okozta szárazság miatt van szükség.

Rómában hónapok óta nem esett tartósan csapadék,

így a főpolgármester vízkorlátozást rendelt a közel 3 milliós városban, amely tele van turistákkal. Az első lépés az éjszakai víznyomás csökkentése volt, most az utcai kutak elzárása következett.
Az olasz fogyasztóvédelmi szervezetek szerint azonban a "látványos" víztakarékossági rendelkezés nem szolgál semmire, mivel

az utcai kutak a római vízfogyasztás alig egy százalékát képviselik, miközben senki sem ellenőrzi a másfajta vízpazarlást.