Orbán Viktor: Magyarország elsőrendű érdeke Egyiptom stabilitása

Orbán Viktor; SZÍSZI, Abdel-Fattáh esz-
Budapest, 2017. július 3. Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott találkozóját követően az Országházban 2017. július 3-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, az észak-afrikai ország elnökével.
Vágólapra másolva!

A kormányfő sajtónyilatkozatában azt mondta: Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem "politikai értelemben a szomszédunk", annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely "hatást gyakorol a mi életünkre": Orbán Viktor szerint

Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is.

"Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere" - mondta a miniszterelnök Abdel-Fattáh esz-Szíszinek.

Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott találkozóját követően az Országházban 2017. július 3-án Forrás: MTI/Kovács Attila

Orbán Viktor azt is mondta, a Földközi-tenger túlsó oldala az európai történelem része, ami ott történik, annak előbb-utóbb itt is érződik a hatása. Sőt mára már a technológia fejlődése miatt azt mondhatni: ami ott történik a hét elején, az a hét végén már hatást gyakorol Európa közbiztonságára, az európai élet minőségére és Európa stabilitására.

- mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: "Így amikor olyan országból érkezik vezető Budapestre, amely e logika mentén próbálja újjáépíteni saját nemzetét, belőlünk mindig tiszteletet vált ki, az ilyen látogatót különösen értékes vendégnek tekintjük."

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2017. július 3-án Forrás: MTI/Kovács Attila

Gratulált Egyiptomnak ahhoz is, hogy sikerül konszolidálnia gazdaságát, és nemzeti egységre törekvő politikát folytat.

A magyar-egyiptomi kapcsolatokat úgy jellemezte:

a politika világában a szorosabb együttműködés folyamata már előrehaladt, és számos gazdasági kérdésben is sikerült "ablakot nyitni".

A kormányfő arra számít, hogy hamarosan a magyar-egyiptomi gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nagyságrendileg nőhetnek.

A miniszterelnök továbbá köszönetet mondott Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért, hogy a közel-keleti keresztények védelmének ügyében elkötelezett és példamutató politikát folytat.

Orbán Viktor azt mondta, kedden a megbeszéléseikhez csatlakozik a másik három visegrádi állam - Lengyelország, Csehország és Szlovákia - miniszterelnöke, és a biztonsági kérdések mellett a gazdasági együttműködés témája is napirenden lesz.

- mondta. Orbán Viktor szerint Magyarországnak meggyőződése, hogy Európának közre kell működnie az egyiptomi gazdaság stabilitásában, Magyarország és a V4-ek pedig erejükhöz mérten készen is állnak e szerep vállalására.

A miniszterelnök szerint a brüsszeli döntéshozatali rendszerben azt képviselik, hogy minél gyakoribbak legyenek a magas szintű egyiptomi-európai tárgyalások, alkalmazzanak minél pragmatikusabb megközelítést, és minél gyakorlatiasabb gazdaságpolitikát építsenek ki Egyiptom és az Európai Unió között.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi nyilatkozatában azt mondta,

az egyiptomi nép meg van győződve a stabilitás szükségességéről és kész megfizetni ennek az árát.

Mint mondta, az egyiptomi nép a terrorizmus elleni harcot és a jelentős gazdasági intézkedéseket is kész vállalni a stabilitás érdekében.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2017. július 3-án Forrás: MTI/Kovács Attila

Szerinte nem Egyiptom vezetése harcol a terrorizmus ellen, hanem a nép, amely elutasítja a szélsőséges szervezetek eszméit, hiszen azok ellentmondanak mindannak, amiben a nép hisz. Az egyiptomiak törekednek a változásra, ezért a szigorú gazdasági intézkedéseket is vállalták, amelyeket sok más ország nem bírt volna el, de az egyiptomi emberek elfogadták azokat, mert biztosak a stabilitás jelentőségében - mondta.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi azt mondta, nem kell külön köszönetet mondani az országban élő keresztények védelméért, hiszen

Egyiptomban nem tesznek különbséget vallási alapon az emberek között,

és minden embernek joga van a biztonsághoz és a védelemhez. A keresztény kisebbség a nép része, amelyért felelősséget vállalnak. Jövőre ünnepelik a magyar-egyiptomi diplomáciai kapcsolatok felvételének 90. évfordulóját - mondta.

Az egyiptomi államfő szerint

a kétoldalú politikai kapcsolatok mindig erősek voltak,

és ez jó alap a gazdasági együttműködéshez. Az elmúlt években jelentős fejlődést értek el a kapcsolatépítésben, és a folyamatos együttműködés a miniszterelnökkel magasabb szintre emeli a kapcsolatokat - mondta.

Úgy látja, fontos a gazdasági együttműködés megerősítése, és ebben segíthet a délutáni üzleti fórum.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi köszönetet mondott Magyarországnak, amiért komoly szerepet játszik Egyiptom érdekeinek képviseletében az Európai Unión belül. Arra is kitért, hogy az Orbán Viktorral folytatott tanácskozásán szó volt a migráció kezeléséről, a szíriai és a líbiai helyzet békés rendezésének lehetőségeiről, továbbá a tartós béke lehetőségéről a Közel-Keleten.