Rétvári: a betegbiztonságot erősíti az e-recept

Vágólapra másolva!
Az e-recept erősíti a betegbiztonságot, mert az "elektronikus felhőben" tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, egy XIV. kerületi gyógyszertárban tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence arról beszélt, az embereknek már természetes, hogy interneten intézik banki ügyeiket, online vásárolnak és kártyával fizetnek, valamint a közszférában is terjed az elektronikus ügyintézés, így természetes volt az elektronikus rendszer kiterjesztése az egészségügyre is.

A hozzátartozók továbbra is irathatnak fel receptet

Kiemelte, továbbra is lehetőség lesz arra, hogy a hozzátartozók váltsák ki a beteg gyógyszerét, ehhez az orvostól kapott "felírási igazolást" kell majd bemutatni a patikában.

Az államtitkár közlése szerint 7,2 milliárd forint európai uniós forrásból jön létre az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér,

amely ötös biztonsági szintű lesz, ez a banki informatikánál egy szinttel magasabb.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt hangoztatta,

az e-receptekkel a hibázás lehetősége majdnem a nullára csökken,

mert a gyógyszerészek a betegnek felírt összes vényt látják a rendszerben, így arra is figyelmeztetni tudják a pácienst, ha két orvos egymásnak ellentmondó receptet írt fel.

Az e-recept bevezetésével már nem kell a papír alapú vényeket öt évig őrizni a gyógyszertárakban, patikánként ugyanis hetente átlagosan öt kilogrammnyi, havonta pedig 20 kilogrammnyi recept gyűlik össze - ismertette az államtitkár.

22 patikában elindult a tesztidőszak

Szólt arról is, hogy másfél hónapja tizenhat patikában indult el a tesztidőszak, és országszerte már huszonkettő csatlakozott, amelyek eddig több ezer e-receptet váltottak be. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta, augusztusig tart a tesztüzem, szeptembertől önkéntesen,

novembertől pedig már kötelezően be kell kapcsolódniuk a patikáknak a rendszerbe,

ez azonban várhatóan semmilyen többletköltséget nem jelent a gyógyszertáraknak. A tesztüzemben részt vevő patikákból pozitív visszajelzések érkeztek a rendszerről - tette hozzá.