Megbénulhat a belváros vasárnap az útlezárások miatt

Red Bull Air Race
Budapest, 2017. július 1. A későbbi második helyezett japán Muroja Josihide repül gépével a Duna felett a Red Bull Air Race budapesti futama Master Class kategóriájának selejtezőjén 2017. július 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Rengeteg utat lezárnak vasárnap Budapesten. Nagy dugó lehet, amikor délután jönnek haza a budapestiek a balatoni nyaralásból.
Vágólapra másolva!

Július 2-án, vasárnap 10:45 és 18:30 között lezárják a forgalom elől a Clark Ádám teret, a Fő utcát, a Lánchidat, a Lánchíd utcát, az Alagutat, valamint a Széchenyi rakpartot és a Széchenyi teret.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Megállási tilalom lesz érvényben Budán a Bem rakpart–Bem József tér–Fő utca–Clark Ádám tér–Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Attila út–Döbrentei tér által határolt területen, Pesten pedig a Carl Lutz rakpart–Jászai Mari tér–id. Antall József rakpart–Kossuth Lajos tér–Széchenyi rakpart–Belgrád rakpart által határolt területen.

A tömegközlekedésben is változások lesznek

A lezárások miatt módosul az érintett közösségi közlekedési járatok – a D11-es és a D12-es hajójárat, a 2-es, a 19-es, a 41-es villamos, valamint a 15-ös, a 115-ös, a 16-os, a 105-ös és a 109-es busz közlekedése. Aki a belvárosba tart, annak érdemes a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalak egyikét választania. Az M2-es metró a hétvégén napközben szükség esetén sűrűbben indul.

Vasárnap szakaszosan lezárják az Andrássy utat

Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapesten, a VI. és a XIV. kerületben is. Szakaszosan és időszakosan lezárják 2017. július 2-án 10 órától 11 óráig az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között.

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. július 2 - 4 között Budapest I. és V. kerületében is. Tilos megállni 2017.július 2-án 12.00 órától 2017. július 4-én 24.00 óráig a Budapest V., Mérleg utca páros oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között.