Vörösiszap: 70 milliót ad a kormány vagyoni károk megtérítésére

vörösiszap kolontár Devecser Környezet Ajka MAL Zrt. szennyezés timföldgyártás 2010.10.08.
vörösiszap kolontár Devecser Környezet Ajka MAL Zrt. szennyezés 2010.10.08.
Vágólapra másolva!
Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint - jelentette be Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán elmondta: a döntésre azért volt szükség, hogy azok, akik jogerősen pert nyertek a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen, biztosan hozzájussanak a kártalanítás tőkeösszegéhez. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás „több mint tíz családot érint”.

Fotó: Hajdú D. András - Origo


A közelmúltban egyébként csaknem 280 millió forint kártérítés kifizetéséről döntött a kormány. Ezt a pénzt

azok kapják, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, maradandó sérülések miatt nyertek pert a Mal ellen.

Így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.
Kovács arról is beszélt, hogy a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmeket az érintettek a Devecseri Járási Hivatalban nyújthatják be a jogerős ítélet birtokában, a helyszínen kapott formanyomtatványon.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.