Utcára kerülhet az anya és kómába esett lánya

Vágólapra másolva!
Három éve ápolja éber kómában lévő 37 éves lányát az az asszony, akit félmillió forintos vízdíjtartozása miatt félő, hogy kilakoltatnak. Az asszony a Tényeknek azt mondta, 107 ezer forintból gondozza műhiba miatt kómába esett lányát és neveli másik gyerekét, de ennyiből nem tudnak hárman megélni. Ügyvédre nincs pénze, pedig a kórházi kártérítésből akár a beteg lánya műtétjére is futná.
Vágólapra másolva!

Az 54 éves asszonynak egész

nap felügyelnie kell lányára,

aki egy kórházi fertőzés miatt került éber kómába. A barcsi nő és két gyereke alig több mint 100 ezer forintból élnek, ennek java a rezsiköltségekre megy el.

Végrehajtásra került ez a lakás, végül is nem a lakás, mert a lakásrészletet tavaly ki tudtuk fizetni egy gyűjtés alkalmával, hanem volt rezsitartozásunk" – mesélte a Tényeknek elkeseredve Kistaj Éva.

Félmillió forintos vízdíjtartozása van, erre kért részletfizetési lehetőséget, viszont így

esélye sincs arra, hogy a lányára váró további három műtétre spóroljon.

„A korházi kezelés, mondjuk, ingyenes, de eljárni Budapestre az nem ingyen van, hanem 12 ezer forint egy forduló. Ősszel hat hétig fönt voltunk, azért az elég sok, és azért a kórházba is kell vinni vitaminokat, kell vinni a kórházba popsikenőcsöt, törlőkendőket, sok kis apróság, csak ha összeadom, ez már nem is olyan kis apróság" – folytatta.

Mivel a nő állítja, hogy műhiba miatt került kómába a lánya, fogadhatna igazságügyi orvosszakértőt, hogy azután bíróságra vihesse ügyüket. A havi kiadások mellett viszont nincs pénze szakembert fogadni, orvosszakértői vélemény nélkül pedig az ügyvédek sem vállalják a pert.