Egy komáromi üdülőbe törtek be, a tulajdonosok a másik szobában aludtak

Vágólapra másolva!
Készpénzt, műszaki cikkeket és ruhát vittek el a tettesek
Vágólapra másolva!

Lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság egy 36 és 21 éves helyi lakos, valamint egy 17 éves társuk ellen. A gyanúsítottak június 18-án raboltak ki egy komáromi üdülőt. Bemásztak az udvarra, majd a ház több szobájába is bementek. Készpénzt, műszaki cikkeket, indító kulcsot, ruhákat, és okmányokat vittek el onnan, míg a szomszédos szobában aludtak a tulajdonosok. A tolvajok távozásuk után szétosztották a megszerzett értékeket, és a pénz egy részét el is költötték.

A rendőröknek azonban sikerült azonosítaniuk a tetteseket és elő is állították őket a Komáromi Rendőrkapitányságra. A házkutatás során előkerültek az ellopott holmik, melyek visszakerültek az áldozatokhoz. Ugyanekkor kábítószergyanús növényi származékokat is találtak a gyanúsított lakásán. Ezeket a rendőrök lefoglalták,valamint drogtesztet csináltattak a betörőkkel. A 36 éves férfinak és a 21 éves nőnek pozitív értéket mutatott ki a teszt, így ellenük külön eljárást is indítottak kábítószer birtoklásáért.