A májusi bért már nem fizették ki Czeglédyék

Czeglédy
Vágólapra másolva!
Nem fizetett, és elérhetetlen a Czeglédy Csabához köthető egyik iskolaszövetkezet – mondta az Origónak az egyik ott dolgozó diák. Ahogy megírtuk, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjét és nyolc társát csütörtökön helyezték előzetes letartóztatásba költségvetési csalás gyanújával.
Vágólapra másolva!

Interneten jelentkeztem a munkára, egy hölgy hívott vissza. Az egyik szombathelyi kereskedelmi egységhez kerültem, a szerződést postafordultával kellett visszaküldeni – mondta az Origónak az egyik diákmunkás, aki az „I love diákmunka” oldalán jelentkezett a munkára. A szerződésben minden részletesen le volt írva, és májusban kezdtem el dolgozni – tette hozzá.

Minden hónap 13. napjáig a számlámon kellett volna lennie a fizetésemnek, de

eddig nem érkezett semmi

- mondta a diák. Ezután az „I love diákmunka” oldalán lévő elérhetőségeket próbálta hívni, de nem vette föl senki a telefont. A májusi bérem a levonásokkal együtt 38 ezer forint volt, mindez 52 munkaórát jelent – mondta a diák.

Nem tudja, hányan jártak hasonlóan – mondta a neve elhallgatását kérő diák. „Egy diákszövetségekkel foglalkozó oldalhoz fordultam segítségért, egyelőre megvárom, mit írnak.” Arról is beszélt, hogy azt sem lehet tudni, hogy mi lesz az e havi fizetésével, mivel erre a hónapra 69 óra munkaidőnyi bért kellene fizetnie a szövetkezetnek.

Jogsegély

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diák Ész) vállalja azt, hogy mindazon diákoknak ingyenes jogsegélyt nyújt, akik az „I love Diákmunka" weboldalon keresztül kerültek kapcsolatba azon iskolaszövetkezetekkel, amelyek dr. Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása miatt működésüket most beszüntették, s tagjaikat nem fizetik ki.

Előzetesbe került Czeglédy

Mint arról korábban beszámoltunk, elrendelte a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását. Az MSZP-s politikus jogászként a szocialista párt, Botka László és például Gyurcsány Ferenc több ügyében is eljárt. Most azzal gyanúsítják, hogy tagja egy bűnszervezetnek, amelyik

több milliárd forint adót csalt el.

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció kiállt Czeglédy mellett, szerintük politikai okokból indult az eljárás. A Fidesz szerint felháborító, hogy a szocialisták mentegetik Czeglédyt, ahelyett, hogy elítélnék a törvénytelenséget.

Czeglédy Csabát és nyolc társát költségvetési csalással gyanúsítják Forrás: Szegedma.hu

A Csongrád Megyei Főügyészség szerint a bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek,

a gyanú szerint érdemi tevékenységet nem folytattak,

létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól a tevékenységet ténylegesen szervező gyanúsított (Czeglédy Csaba) által vezetett szombathelyi székhelyű cég mentesüljön.

Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket nem vallották be, vagy ha történt is bevallás, azt nem követte az adó megfizetése. 2013 és 2016. januárja között mintegy 1,7 milliárd áfát és 1,6 milliárd forint személyi jövedelemadót nem fizettek meg.