21 év után fogták el a gyilkost

Vágólapra másolva!
Spanyolországban fogtak el egy 40 éves román férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban, Kiskunfélegyházán követett el egy gyilkosságot.
Vágólapra másolva!

Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában 1996. szeptember 21-én több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit és arany ékszereket loptak el.

A helyszínen rögzített DNS-minták alapján - a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően - a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves román férfit.

A férfi külföldön, ismeretlen helyen tartózkodott, ezért ellene 2017. március 16-án európai elfogatóparancsot bocsátottak ki. Spanyolországban nyolc nappal később, március 24-én a helyi hatóságok fogták el a férfit. A román állampolgárt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai május 30-án hozták Magyarországra, ahol őrizetbe vették.

A rendőrök kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.