Pályázattal támogatják a kerekesszékesek autóvásárlását

Vágólapra másolva!
A kerekesszékkel közlekedők autóvásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére
Vágólapra másolva!

Csaknem 50 millió forint keretösszegű a pályázat, amelyet annak érdekében hoztak létre, hogy a kerekesszékkel közlekedő emberek személyautót tudjanak venni.

– mondta Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára.

A Lehetőségautó program azért jött létre, hogy a fogyatékossággal élők

autonóm életesélyét, önálló életvitelének segítsék, melybe a közlekedés lehetőségének biztosítása is beletartozik.

Annak érdekében, hogy elkerüljék a hitelfelvételeket, döntött úgy a minisztérium, hogy a Lehetőségautóhoz kiegészítendő pályázatot indít AutóPlusz elnevezéssel, hogy így támogassák a kerekesszéket használók önálló életvitelét valamint, javítsák közlekedési lehetőségeiket egy számukra megfelelő jármű beszerzésének támogatásával.

Pályázni a vételár függvényében 1,5 millió és 4 millió forint közötti összegre lehet. Az elnyerhető támogatási összeg legfeljebb az autó vételárának az 50 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a vásárláshoz

az önrész biztosítása elengedhetetlen.


Május 15-e, a program meghirdetése óta már kétszázan töltötték le a pályázati adatlapot.

– mondta Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa.