Vágólapra másolva!
A Sava Vita Alapítvány "Neked munka, nekem álom!" elnevezésű programsorozata jóvoltából országszerte kipróbálhatják álommunkájukat a fogyatékossággal élő emberek.
Vágólapra másolva!

A program eredetileg Írországból indult, amit első ízben 2015-ben még csak Budapesten, ám tavaly már több vidéki városban is megtartottak.

- mondta Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

A rendezvényt

Budapesten kívül még másik 19 vidéki helyszínen rendezik meg, amin 226-an vesznek részt.

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormányhivatalok és a Fogyatékos Személyek Esélyegyelőségéért Közhasznú Nonprofit Kft támogatja.