Kifizette a Groupama a veronai buszbaleset károsultjait

veronai buszbaleset, sérült
Budapest, 2017. február 24. Az olaszországi buszbaleset eddig Veronában ápolt utolsó sérültjét hozzák a budapesti Honvédkórházba a Liszt Ferenc-repülőtérről 2017. február 24-én. Mellette Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója (fehér köpenyben). MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A legmagasabb kártérítési összeget kapták meg a veronai buszbaleset károsultjai a Groupama Biztosítótól.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban attól volt hangos a sajtó, hogy a veronai buszbaleset károsultjai méltatlanul kevés kártérítést kapnak a biztosítótól, a Magyar Biztosítók Szövetsége viszont közölte, a tragédia károsultjait kiemelten kezelik.

A tartós gyógykezelésre szoruló sérültek gyógyszerelését életük végéig fizeti a biztosító.

A Mabisz átnézte a Groupama eddigi kárrendezéseit, de nem találtak hiányosságokat. A sérültek és a hozzátartozók számára külön telefonvonalat indítottak, valamint online is várják a kérdéseket, észrevételeket.

A biztosítók szövetsége szerint a közvélemény elvárja, hogy a fontosabb fejleményekről tájékoztatást kapjanak, de azt is hozzátették, a titoktartási előírások miatt

nem tájékoztathatják mindenről a nyilvánosságot.

Az olaszországi buszbaleset eddig Veronában ápolt utolsó sérültjét hozzák a budapesti Honvédkórházba a Liszt Ferenc repülőtérről Forrás: MTI/Kovács Attila

A kártérítés és kárenyhítés több tételből áll: a poggyászok költségét egyszerű megállapítani, de az úgynevezett

sérelemdíjat nehéz számszerűsíteni.

A Ptk. úgy fogalmaz, személyenként kell kezelni a káresetet, minden közeli hozzátartozónak kártérítést nyújtva.

A biztosítónak ugyanakkor nemcsak a tragédiában érintettekkel kell tartania a kapcsolatot, de a hatóságokkal, kórházakkal, illetve a gyámhatósággal is.