A dzsihádista inspirációjú radikalizálódásról

Terror Manchesterben robbantás
MANCHESTER, ENGLAND - MAY 23: Police escort members of the public from the Manchester Arena on May 23, 2017 in Manchester, England. An explosion occurred at Manchester Arena as concert goers were leaving the venue after Ariana Grande had performed. Greater Manchester Police have confirmed 19 fatalities and at least 50 injured. (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Migrációkutató Intézet vezető kutatójának elemzése a manchesteri terrortámadásról.
Vágólapra másolva!

Az erőszak személyes megélése és a vallási komponens a radikalizálódási folyamatban

Az elmúlt két év Európában végrehajtott, dzsihádista inspirációjú merényleteinek nyomozati eredményeiből számos egyértelmű következtetést vonhatunk le. Mindenek előtt, ha nem értjük meg – vagy éppen relativizáljuk – a mögöttes vallási-ideológiai tényező szerepét a radikalizálódási folyamatokban, nem fogjuk tudni hatékonyan megelőzni a terrorizmushoz vezető erőszakos radikalizálódást. A vallási-ideológiai komponens szerepének felismerése és elismerése messze nem egyenlő az adott vallás általánosításával vagy megbélyegzésével, de szekularizálódó társadalmaink egyre nehezebben értelmezik a komponens, mint egy többtényezős eseményegyüttes egy elemének, jelentőségét az említett folyamatban. Az egyre inkább az individualizmusra és nem közösségekre épülő európai kultúrákban szintén nehezen érthető a merényletek gyakori mögöttes ürügye: az elképzelt globális muszlim közösséget ért támadások, és az ebből fakadó gyűlölet és erőszak, ami földrajzi helyzettől függetlenül megtorlást követel. A jelenség nem magyarázható olyan bagatellizáló állításokkal sem, mint „a radikalizmus iszlamizálódása", vagy olyan, a probléma súlyát teljes mértében mellőző fogalmakkal, mint a „generációs lázadás".

Sebesülteket ápolnak a Manchester Arena nevű rendezvényközpont 2017. május 22-én, miután Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott Forrás: MTI/AP/PA

Az elkövetők és a terrorista szervezetek számára a nyugati értékrend semmilyen relevanciával nem bír; tévedés azt hinni, hogy az állítólagos iszlamofóbia vagy a terrorellenes intézkedések ösztönzik a merényletek végrehajtását (annak ellenére, hogy ezeket gyakran alkalmazzák a szélsőséges ideológia hirdetői saját világképük igazolására). Ezért az ilyen ok-okozati viszonyok hangoztatása nem más, mint az elkövetők áldozat-tudatának erősítése. A befogadó társadalom polarizálása, az esetleges politikai túlkapások kiváltása, az őshonos állampolgárok provokálása és az ebből fakadó erőszakos cselekedetek azonban remekül illeszkednek a káoszkeltés Iszlám Állam terrorrszervezet által meghatározott taktikájába. A merényletekre adott egyetlen lehetséges válasz ezért a határozott és következetes fellépés, meglévő törvényeink hatékony alkalmazása, megerősített és bővített preventív tevékenység és ezek jogi hátterének megteremtése. Különösen aktuális ez most, hiszen az Iszlám Állam a Ramadán hónap kezdetével újabb és egyre erőteljesebb merényletekre buzdítja követőit.

Forrás: Getty Images/Christopher Furlong

Közvetlenül a manchesteri merénylet után egyes szakértők azt az álláspontot hangoztatták, hogy veszélyes lenne terrorizmusnak bélyegezni az eseményt, mert ezzel csak a terrorizmus célját, a megfélemlítést szolgáljuk. Jóllehet biztonságpolitikai elemzésekben előszeretettel hangoztatjuk a fogalomalkotás és definíció kérdésével kapcsolatosan, hogy nem létezik egyetemesen elfogadott definíció a terrorizmusról, a meglévő jogi keretek igenis fontos támpontokat nyújtanak e tekintetben. Az Európai Unió által megalkotott és minden tagállam által elfogadott terrorizmus elleni stratégia, illetve az ehhez fűződő szakpolitikai dokumentumok többsége arra szolgál, hogy a tagállami törvényhozásban iránymutató legyen a jelenség és a fogalom meghatározásához és büntetéséhez. Ezek alapján a terrorizmusról mindenképpen kijelenthető, hogy olyan szélsőséges bűncselekmény, ami a katonai és civil célpontok megkülönböztetése nélkül, sőt, általában kizárólag az utóbbiak ellen irányuló ideológiai vagy politikai alapon nyugvó erőszakos cselekedet, melynek célja a félelemkeltés, az adott politikai vezetést cselekvésre vagy passzivitásra kényszerítve. A demokratikus berendezkedés, a társadalmi kohézió és a civilek életére törő bűncselekmény brutalitása és súlyossága miatt súlyos hiba lenne ezért nem nevén nevezni a jelenséget. A terrorista merénylet-minősítés nem jelent elismerést sem az elkövető, sem a szélsőséges ideológia követői számára – hiszen ellenségeiket ők is terroristának nevezik -, viszont a korrekt minősítéstől való szándékos elállás annál inkább értelmezhető egy indokolatlan meghátrálásnak a saját törvényeink által biztosított és megkívánt válaszlépések elől. A terrorizmus, mint büntetőjogi fogalom, tehát nem attól függ, hogy milyen személy, szervezet vagy ideológia áll a merénylet mögött, hanem kizárólag a mögöttes szándékra és az eljárás módjára, célpontjára irányul.

Forrás: AFP/Handout

Egy iszlamista indíttatású merénylet hátterének feltérképezéséhez nem csupán annak a fizikai vagy virtuális közegnek a megértése szükséges, ahol a szélsőséges eszmék terjednek és hódítanak, hanem annak a gyűlöletnek is, amit a vallási doktrínákkal is alátámasztott kétpólusú ideológia motivál. Szintén fontos az önreflexió, tehát annak a társadalomnak a vizsgálata, ahol több esetben szült már erőszakos merényletet egy adott szélsőséges ideológia. Ezzel kapcsolatosan érdemes érdekességként utalni egy 2016-ban elvégzett kutatásra, amelynek keretében William McCants és Christopher Meserole kutatók a Szíriába kiutazó dzsihádistákat kibocsátó országokat vizsgálták. Az öt legjelentősebb forrásország között volt Libanon, Franciaország, Belgium és Tunézia. Keresvén a közös nevezőt a négy említett ország között meglepő eredményre jutottak: legrelevánsabb tényezőnek az ellentmondást nem tűrően szekuláris francia politikai kultúra és ennek közvetetett hatása bizonyult. Elméletük szerint a túlzott elvilágiasodás mellé társuló külvárosi gettósodás, és a fiatalok körében tapasztalt munkanélküliség is vonzóbbá tehette a szunnita radikalizmust. A kutatók elmélete szakmai berkekben heves vitát váltott ki, de a mindenkori radikalizálódással küszködő társadalmak számára fontos üzenetet hordoz: milyen az a társadalom, ahol békében és jólétben élő személyek önként választják az erőszakot, a közel-keleti hadszíntereken való harcot és a civilek elleni merényleteket?

Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Lindsey Parnaby

A dzsihádista inspirációjú radikalizálódásban az eddigi tapasztalatok, valamint a témával foglalkozó szakirodalom szerint több ponton jelennek meg a valláshoz köthető kockázati tényezők, amelyek megértése és figyelembe vétele nélkülözhetetlen a hatékonyabb megelőzéshez. Az európai dzsihádista merénylők a vallásosság, illetve a vallási ismertek széles spektrumát mutatják fel, ám mégis hiba lenne mellőzni a kérdés alaposabb felülvizsgálatát. Ezek közül meg kell említeni a szalafita-wahhabita irányzat befolyását, illetve annak takfírí, azaz kiátkozó jellegét, amely a másként gondolkodó muszlimokkal szemben ugyancsakszélsőségesen intoleráns . Egy másik fontos tényező a karizmatikus imámok színrelépése, akik a vallásjogi igazolással alátámasztott erőszakot hirdették a muszlim hívek körében (ennek legmarkánsabb példái voltak Oszama bin Láden, illetve Anwar al-Awlaki), vagy napjaink azon vezéregyéniségei, akiknek feladata a nyugati muszlim diaszpóra fiataljai között híveket toborozni, illetve egy vallásjogi tekintélynek vélt személy kritika nélküli követésére való buzdítása. További jelentős tényező az egyéni és a kollektív muszlim öntudat megerősödése (melynek következtében a „közösség" ellen elkövetett vélt vagy valós sérelmek személyessé válnak), illetve a vallásosság élményének központivá tétele - ez utóbbi az új megtérők esetében különösen hatásos.

Forrás: AFP/Anadolu Agency/2Lindsey Parnaby

A fentiekből többek között az következik, hogy szekuláris szemüvegen keresztül nehezen értelmezhető (és előzhető meg) a terrorizmushoz vezető dzsihádista radikalizálódás. Sajnálatos módon gyakran találkozhatunk olyan magyarázatokkal, hogy a vallási komponens elismerése azt is jelentené, hogy a zsidó-keresztény kultúrkörből származó elkövetőket – például Anders Behring Breiviket, a norvég merénylőt - „keresztény terroristának" kellene minősíteni. Ez a felvetés akkor fogadható el, ha az adott terrorcselekményt vallási indokkal és igazolással hajtják végre, kifejezetten vallási – illetve annak vélt - célok érdekében. Egyéb esetekben a különböző indíttatású merényletek összemosása nem csak a nyilvánosság félretájékoztatását szolgálja, hanem lehetetlenné teszi a specifikus megoldáskeresést és a hatékony megelőzésről szóló érdemi közbeszédet.

Forrás: AFP/Anadolu Agency/2Lindsey Parnaby

A dzsihádista merényletek értelmezéséhez szintén fontos megérteni a merénylők személyes motiváltságát az erőszak alkalmazására. Európai kultúránkban az erőszak társadalmi szinten elsősorban intézményesült és indirekt formában van jelen az állami erőszak-monopóliumán keresztül. Fegyveres erőink külföldi missziókban is ezt a szemléletet képviselik: a fegyveres konfliktusokat nem személyes okokból vívjuk, hanem intézményesült kötelezettségvállalásból. A modern államok megalkotásakor az állam igyekezett polgárai kezéből a lehető legnagyobb mértékben kivenni az erőszak alkalmazását, ezzel szemben a merényletekre buzdító Iszlám Állam pont az ellenkezőt cselekszi. Híveit az erőszak személyes megélésére és alkalmazására szólította fel, mikor a hadszínteret globálissá terjesztette. A globális kiterjesztés lényege a helyi sérelmek és veszteségek megbosszulása a világ bármely pontján, vagyis az erőszak és brutalitás földrajzi helyszíntől és a célszemélyek esetleges felelősségétől független kiélése.
Alapvető szemléletváltással kell ezért a továbbiakban elemezni a dzsihádista merényleteket a hatékonyabb megelőzés érdekében, hiszen csakis a vallási komponens és az erőszak személyes megélésének fókuszba helyezésével lehet jobban megérteni a radikalizálódás folyamatát, a társuló, kiváltó és katalizáló tényezőket. A jelenlegi helyzet alapján pedig feltételezhető, hogy e tényezők összjátékának eredményét Európa a közeljövőben még többször fogja megtapasztalni.

Horváth-Sántha Hanga, vezető kutató