Brüsszel beavatkozását kéri Botka tanácsadója a választásokon a baloldalért

Prőhle Gergely; Lengyel László bemutató Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ pénzügyi szakember politikus SZEMÉLY TÁRGY tudományos szakember
Budapest, 2014. április 25. Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója beszél Wéber Attila szociológus Kompok országa című könyvének bemutatóján a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris D épületében 2014. április 25-én. Mellette Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára (j). MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Lengyel László, Botka László tanácsadója pénzt és politikai támogatást vár Európa vezetőitől, hogy 2018-ban hatalomba segítsék a baloldalt. Botka kormányfő-jelöltként éppen Brüsszelbe utazik először. Lengyel és Botka korábban egy XIII. kerületi étterem teraszán egyeztetett.
Vágólapra másolva!

Lengyel László nagy cikket közölt a szombati Népszavában. Ebben felvázolja, hogy hogyan is kell megnyernie a baloldalnak a jövő évi választásokat. Botka László tanácsadója azonban nem bízná a véletlenre a választások kimenetelét. Európa politikai és pénzügyi támogatását is várja a nagy balos sikerhez - írta a spiler.blog.hu.

Lengyel László Brüsszel segítségét is igénybe venné a kormány megbuktatásához Forrás: MTI/Kovács Attila

„A választások utáni német-francia politikai vezetésű EU-ban remélhetőleg meglesz a szándék az integráció elmélyítésére, és az illiberális/autokrata országok politikai változásának támogatására." Ha az európai vezetők a magyar választást európai választásnak is tekintik, és annak fogják tekinteni, akkor

politikai és anyagi támogatást nyújtanak egy Európa-párti demokratikus ellenzéknek -

tette hozzá.

Ezekkel a mondatokkal egyébként egybecseng, hogy Botka László első hivatalos külföldi útja miniszterelnök-jelöltként éppen Brüsszel.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy XIII. kerületi étteremben egyeztetett Botka László, Szeged polgármestere Lengyel Lászlóval. Az esetről fényképfelvétel is készült. Botka korábban a HVG-nek azt mondta, semmilyen szerepe nincsen Lengyelnek a politikai stratégiájának kialakításában.