Kovács Zoltán: Magyarország ellenzi az illegális migrációra vonatkozó jogi keretek fellazítását

Vágólapra másolva!
Magyarország következetesesen ellenez minden olyan kísérletet, amely megpróbálja fellazítani a létező jogi kereteket, különösen az illegális migráció tekintetében, és ellene van minden olyan próbálkozásnak is, amely megpróbálja átértelmezni a létező szabályokat - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

Az előírások betartása sok problémát megelőzött volna

A kormányszóvivő kijelentette, hogy az előírások betartásával számos olyan problémát sikerült volna megelőzni, amellyel ma számos ország, köztük Ausztria is szembesül.

Meglátása szerint nemcsak a meglévő előírások betartására van szükség, hanem betartható és betartatható szabályokat kell meghozni.

Úgy vélte, hogy ha nem követjük a létező szabályokat, akkor ugyan meg lehet próbálni a belső határok védelmét, de

könnyen széteshet a schengeni rendszer.

Fontos a szuverenitás, de együtt kell működni, ahol lehet

Kovács hangsúlyozta, hogy nem szabad feladni a szuverenitást azokon a területeken, amely hatásköre eddig a tagállamokhoz tartozott. Ugyanakkor kiemelte, hogy

amennyiben megtalálják azon területeket, amelyeken jól lehet együttműködni, úgy egy hatékonyan működő rendszer hozható létre Európai Unióval.

Magyarországot a karakteres migrációpolitikája miatt támadják

A bécsi háttérbeszélgetésen, amelyen az osztrák és a külföldi média képviselői vettek részt, szó esett a Közép-európai Egyetemet is érintő felsőoktatási törvény módosításáról, a nemzeti konzultációról valamint Ausztria és Magyarország, valamint a visegrádi országok közötti együttműködés fontosságáról is.

"A háttérbeszélgetésen szimbolikus magyarországi ügyek kerültek elő" - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az MTI-nek. Kifejtette, hogy

a felsőoktatási törvény módosítása, vagy a külföldről finanszírozott szervezet működésének átláthatóbbá tétele tagállami hatáskör.

- mondta a szóvivő és hozzátette,hogy a támadások hátterében Magyarország karakteres migrációpolitikája áll.