Több száz millióval károsították meg a költségvetést

Vágólapra másolva!
Vádat emel a NAV tizenöt ember ellen, mert több száz millió forinttal károsították meg a költségvetést.
Vágólapra másolva!

A cégláncolat vagyonőrzéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott. A nyomozásból mindössze kilencezer oldalnyi anyag gyűlt össze.

Nagy értékű csalásokat követtek el és hamis magánokiratokat használtak fel. A bűnszervezet fő célja az volt, hogy minimalizálják az adójukat, miszerint a a dolgozók után

nem fizettek járlékokat és adót valamint a bevételük után nem fizették meg az áfát.

Kuperczkó Adrienn, a NAV sajtreferense elmondta, hogy amikor 2015-ben a rendőrség házkutatást végzett a fő gyanúsítottnál, akkor

történelmi fegyverekre és dísztárgyakra bukkantak. A bűnöző pincéjében pedig lovagi páncélok és pajzsok voltak eldugva.