Évekig sanyargatták a lácacsékieket az uzsorások

Vágólapra másolva!
Egy férfit, a feleségét és fiát is elítélte a bíróság azért, mert éveken keresztül uzsorakamatra adtak pénzt illetve élelmiszert szegény embereknek. A bíróság indoklása szerint olyan nélkülözésnek tették ki így több embert, hogy volt, akinél az áramot és a vizet is kikapcsolták. A hónap elején kellett odaadniuk a bevételük jelentős részét, így pedig újabb kölcsönt kellett kérniük a családtól, amire újabb óriási kamatokat számoltak föl. Ráadásul a boltjukban a normál ár kétszereséért adtak szinte mindent. Volt olyan is, aki 100.000 forintot kért kölcsön, és végül 1.340.000 kellett visszaadnia.
Vágólapra másolva!

A férfi abban is megállapodott 2009-ben egy emberrel, hogy

eladja neki a házát 600.000 forintért, amibe beszámolta 100.000 forintért a férfi házát. A ház további részét a vevő részletekben törlesztette. Végül minimum 1.200.000 forintot fizetett ki vele, mindig azt mondta, hogy még tartozik neki.

Később kiderült, hogy az eladott ház nem is volt az övé, ahogy egy másik sem, amit szintén eladott.

A bíróság a férfit többek között

uzsora-bűncselekmény miatt ítélte el, 3 év 4 hónapra, fiát pedig két évre.

A felesége két évet, kapott, az ő büntetését azonban felfüggesztették.

Az apa és fiú fellebbeztek, így az ő ítéletük nem jogerős.