Szijjártó: Továbbra sem tudunk magyar áldozatról

Vágólapra másolva!
A hétfő éjjeli manchesteri támadás a lehető legaljasabb terrorcselekmény volt, hiszen a helyszínen köztudottan sok gyermek szórakozott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető kiemelte: továbbra sem tudnak magyar érintettről. Felvették a kapcsolatot az eljáró rendőri hatóságokkal, tájékoztatásuk szerint még mindig folyamatban van az érintettek azonosítása, de közöttük magyarról egyelőre nincs tudomásuk - közölte.

Kifejtette: nyolc kórházban látják el a sérülteket, és folyamatosan veszik fel a kapcsolatot ezekkel az intézményekkel. A nagykövetségre nem telefonált ismerős, rokon miatt aggódó ember, de minden, sérültet ellátó intézményben leadták a konzulátus telefonszámát, és kérték, értesítsék őket, ha mégis lenne magyar érintett - közölte. Megjegyezte: a nemzetpolitikai összekötő diplomata a helyi magyaroktól kért információt, de ők sem tudnak magyar érintettről.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Európának az elmúlt évtizedekben sosem kellett ilyen súlyos terrorfenyegetéssel szembesülnie, mint most, ezért minden európai politikának azt a célt kell kitűznie, hogy helyreállítsák Európa és az európai emberek biztonságát. Ez a kötelessége a politikusoknak, és a biztonsági kockázatokat senki sem becsülheti alá - jelentette ki.

A külügyminiszter kitért arra: a magyar kormány a leghatározottabban elítéli a terrortámadást, részvétüket nyilvánítják az áldozatok családtagjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak. Orbán Viktor miniszterelnök brit kollégájának, Theresa Maynek részvétnyilvánító levelet küldött, ahogyan ő is Boris Johnson brit külügyminiszternek - mondta.