Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Szerdán délelőtt gyengén, délután már erősen felhős lesz az ég, és ekkortól elszórtan várható zápor, zivatar - írja a Köpönyeg.hu. Megerősödik az ÉNy-i szél, hidegfront érkezik.

20 és 25 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtökön a nap első felében még erősen felhős lesz az ég, majd csökken a felhőzet. Főleg délelőtt lehet szórványosan zápor. Az ÉNy-i szél erős, nyugaton viharos lesz. 17 és 22 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Pénteken az erőteljes gomolyfelhőképzés eredményeként szórványosan valószínű zápor, zivatar. Erős marad az északias légmozgás. 20 fok körül alakul a maximum.

Szombaton csökken a felhőzet, többórás napsütés ígérkezik. Az ÉK-i szél élénk lesz. 20-21 fok körül alakulhat a csúcsérték.

Ha lemaradt volna a tegnapról

Boldog névnapot!

Május 24. az év 144. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 221 nap van hátra.

Ma az Esztereket köszöntjük.

Az Eszter perzsa eredetű női név, a jelentése csillag. Istár asszír-babilóniai istennő nevével azonos eredetű. Egyes vélemények szerint héber eredetű és a jelentése mirtusz, ez azonban a bibliai alaknak, Eszternek a másik nevére, a Hadassára vonatkozik.

Távirányító

22.10-kor a TV2-n Julia Roberts jön az Ízek, imák, szerelmek főszerepében, a romantikus filmek híveinek ajánlott. Az RTL Klub 22.10-kor támad Szulejmán, de a török sorozat hívei ezt már úgyis tudják, hiszen ez már a 226. epizód.

Heti mozipremierek

  • A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja
  • Sárkányvarázs
  • A művészet templomai: Forradalom - Az orosz avantgárd születése
  • Modern idők