Alvó utastól loptak a villamoson a rendőr előtt

Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-Főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök már a helyszinen elfogták azt a két budapesti férfit, akik egy villamoson alvó utasnak elvették a mobiltelefonját.
Vágólapra másolva!

A XI. kerületi Rendőrkapitányság újbudai körzeti megbízottjai 2017. május 20-án a hajnali órákban észrevették, hogy két férfi Budapesten a XI. kerület Október huszonharmadika utcai megállóban várakozó villamoson ellopja az ott alvó utas mobiltelefonját.

A két férfi a villamos mellett sétálva felfigyelt rá, hogy a megállóban üresen várakozó villamoson egy férfi alszik. Felszálltak a villamosra, majd az alvó ember zsebéből kiemelték a mobiltelefonját.

A cselekmény a rendőrök szeme láttára történt, akik az elkövetőket a helyszínen elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságára előállított 18 éves F. Csabával és a 29 éves K. Lászlóval szemben kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A nyomozók indítványozták a gyanúsítottak előzetes letartóztatását is.