Előzetesbe került a csepeli gyilkossággal gyanúsított férfi

csepeli gyilkosság, bíróság
Vágólapra másolva!
Az ügyészség indítványával megegyezően azért rendelték el a férfi előzetes letartóztatását, mert a bíróság szerint attól lehetetett tartani, hogy a férfi újabb bűncselekményt követel, vagy megszökik.
Vágólapra másolva!
Ő az a férfi, aki a gyanú szerint megölte az 57 éves nőt Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy azt korábban megírtuk, a férfi múlt héten pénteken ölte meg az 57 éves asszony a gyanú szerint, aztán néhány nappal később feladta magát.

Az origó úgy tudja, a nő ismerte gyilkosát, akivel egy helyen dolgoztak korábban. Egy helyi férfi korábban azt mondta úgy tudja, hogy a gyilkos a földszinti erkélyek rácsán mászott be a nő lakásába.