Újabb óriási bombát találták - 1300 embernek kellett elhagynia az otthonát

Vágólapra másolva!
Egy ötven kilós II. világháborús bombát találtak a XVI. kerületben a Csömöri úton építkezés közben. A bomba egy szovjet, úgynevezett romboló bomba, ami komoly károkat tud okozni. Markovics Zita az MH tűzszerész ezred kommunikációs vezetője az Origónak azt mondta, a bomba 10 méteren belül halálos sérüléseket, 300 méteres belül súlyos, de akár onnan is halálos sérüléseket okozhat.
Vágólapra másolva!

A bomba miatt 1300 embernek kellett elhagynia az otthonát.

Forrás: Origo

A korlátozásokat este feloldották. A bombából kiszerelték a gyújtószerkezetet, s azt a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították.

Ez a második bomba, amit ma Budapesten találtak. Korábban szintén egy építkezésen a Liszt Ferenc repülőtéren került elő egy.